Gonarthrosis: az őssejtes kezelés vagy a szteroid-terápia hatásosabb?

Évi három injekció elég lehet, ha a GLP-1-agonisták depot hidrogéljét alkalmazzák

Amerikai Egyesült Államokbeli kutatók olyan hidrogél-alapú készítményt fejlesztettek, amely elnyújtottan, több hónapon át bocsájtja szabadon a GLP-1-agonista hatóanyagát.

A készítményfejlesztés egyfajta válasz arra az igényre, miszerint a 2-es típusú cukorbetegek nehezen fogadják el az injekciós gyógyszerformát, különösen abban az esetben, ha gyakori adagolásról van szó. A GLP-1-agonista gyógyszervegyületek szubkután injekciós formáját heti egyszer kell adagolni, és ez a betegek jelentős részét eltántorítja a gyógyszeralkalmazástól; a következmény a csupán 29 és 54 % közé tehető adherencia.

Az adherencia-problémákra megoldást kínálhat egy újonnan fejlesztett, nyújtott hatóanyag-felszabadulást lehetővé tevő hidrogél. A szubkután injekcióként alkalmazható gél nem kovalensen kötött hatóanyagot juttat a szervezetbe.

Patkányokkal végzett kísérletek alapján a gél alapú injekciónál a beadást követő első napon gyors hatóanyagfelszabadulás jellemző, majd azt követi egy heteken át tartó, elnyújtott liberáció. A retard hatásnak köszönhetően hasonló szintű vércukorszint- és testtömegkontroll valósítható meg, mintha naponta adagolnák a GLP-1-agonista hatóanyagokat.

Modellszámítások alapján a depot hidrogélek egyetlen adagjának humán alkalmazása legalább 120 napon át tartó hatást biztosíthat, vagyis évi három GLP-1-agonista hatóanyagú géles injekció beadása elegendő lehet. Az esetleges mellékhatások között említhető a viszonylag nagy térfogatú egyszeri adag, amely a beadás helyén látható domborulatot idézhet elő a bőrben. 

A GLP-1 depot injekciókkal kapcsolatos humán vizsgálatok másfél-két év múlva kezdődhetnek el.

A menstruációval összefüggő panaszok negatívan hathatnak a kardiovaszkuláris rizikóra

A policisztás ovárium szindróma (PCOS) és a dysmenorrhoea olyan rizikófaktorok, amelyek a kardiovaszkuláris zavarok korai kialakulásával hozhatók kapcsolatba. Női nemre specifikus tényezőkről van szó, amelyekre a szív- és érrendszeri kockázatbecslésre napjainkban rutinszerűen használt módszerek nem fordítanak figyelmet. Mindeközben hangsúlyozandó, hogy a PCOS, illetve a dysmenorrhoea már a fiatal női populációnál is jelentős kardiovaszkuláris kockázati tényezőként van jelen. 

Az Amerikai Szív Társaság (AHA) 2023 évi tudományos ülésén bemutatott friss eredmények alapján a menstruációval összefüggő tényezők szignifikáns mértékben emelik a szív- és érrendszeri rizikót.

Vizsgálatok alapján a PCOS-ben szenvedő nőknél a magas vérnyomás előfordulási gyakorisága 18,6%, szemben a nem PCOS-es nőknél tapasztalt 6,9%-kal. Az esetleges módosító tényezők statisztikai figyelembe bevételét követően megállapítható, hogy a PCOS 1,3-szeresére emeli a magas vérnyomás kockázatát. 

A dysmenorrhoea pedig az ischémiás szívbetegségek (ideértve az angina pectoris-t és a szívinfarktust) magasabb rizikójával társul. Utóbbi esetben feltételezhető, hogy a dysmenorrhoea-hoz köthető fájdalom stresszt okoz, amely az autonóm idegrendszer zavarához vezet és negatívan hat a szív- és érfunkcióra, illetve a gyulladásos folyamatokra. 

Vastagbélrák: az operáció előtti intravénás vaspótlás a túlélés esélyét is javíthatja

A vastagbélrákos betegeknél már a diagnózist megelőző hónapokban is jelen lehet a vérzés és az anémiát előidéző vérvesztés. Vizsgálatok mutatnak rá arra, hogy az anémia negatívan hat a túlélési esélyekre egy esetleges operáció esetén. Ezzel összefüggésben számos végbélrákos beteg kap perioperatív vérátömlesztést. 

Vastagbéldaganatos betegeknél opcióként merül fel a tervezett operációt megelőzően végrehajtott intravénás vaspótlás. Egy 2023-ban publikált metaanalízis szerint a műtét előtti vasszupplementáció eredményre vezető, hiszen az harmadával csökkenti a perioperatív vértranszfúzió szükségességét.

Közel 500 vastagbélrákos beteg bevonásával végzett vizsgálatok szerint az operációt megelőzően medián 14 nappal elvégzett intravénás vaspótlás jelentősen emeli a betegek hemoglobin-szintjét, és csökkenti perioperatív vértranszfúzió szükségességét. Míg a műtét előtt vaspótlásban részesült betegek 12,7%-ánál, addig a kontrollcsoportba tartozók 19,5%-ánál vált szükségessé a perioperatív vértranszfúzió. 

A műtétet követő 30 napon belül az elhalálozási ráta 2,9% volt a vaspótlásban részesült ágon, szemben a kontrollcsoportban talált 4,7%-kal, noha ez utóbbi különbség statisztikailag nem volt szignifikáns.  

Gonarthrosis: az őssejtes kezelés vagy a szteroid-terápia hatásosabb?

A térdízületi porckopás kezelésében egyre nagyobb teret nyernek az őssejt-alapú kezelések, amelyekhez gyulladáscsökkentő és porcvédő hatásokat kötnek. Miközben az őssejteket tartalmazó készítmények előállítása komplikált és költségigényes, alig ismert az, hogy ezek a modern terápiák milyen előnyöket kínálnak a konvencionális gyógyszerekkel szemben. 

Egy fázis III. klinikai vizsgálatban nemrégiben három különféle őssejtes kezelés és a glükokortikoid injekciós kezelés hatásosságát vetették össze. A Nature Medicine hasábjain megjelent eredmények némileg lelombozóak. Úgy tűnik, hogy az őssejtes kezelésekkel elérhető főbb kimenetek nem különböznek attól, ami a metilprednizolon-injekcióval is elérhető.

A csontvelő aspirátum koncentrátum (BMAC), az autolog sztromális vaszkuláris frakció sejtek (SVF), illetve a köldökzsinórból kinyerhető mezenchimális őssejtek (UCT) hatását mérték össze a metilprednizolon injekcióéval. Valamennyi kezelés hatására hasonló mértékben csökkent fájdalom, illetve változott a térd ostearthritis kezelésének kimeneteit mérő paraméternek az értéke. Összességében valamennyi kezelés biztonságosnak bizonyult, noha az őssejtes kezelések esetén viszonylag gyakran lépett fel mellékhatásként térdízületi duzzanat, hematóma.