A levegőszennyezésnek a tüdőrákhoz való hozzájárulását alábecsülhetik

 ESC 2022 Barcelona – az ESC YouTube csatornája

Talán emlékeztek, az előző adás végén említettem az Európai Kardiológiai Társaság nemrég befejeződött barcelonai kongresszusát, ahol több érdekes és fontos vizsgálat eredményét mutatták be. Azok számára, akik szívesen meghallgatnák az eredeti előadásokat is, szeretném figyelmébe ajánlani a Társaság YouTube csatornáját. [Link] 

Több tucatnyi előadás, összefoglaló és interjú videofelvételét töltötték fel, és ez egy kiváló lehetőség arra, hogy egy nagy nemzetközi kongresszus hangulatába és levegőjébe virtuálisan beleszagoljunk. Kardiológia iránt érdeklődőknek igazi aranybánya!

Barcelona városi séta

És hogy teljesebb legyen az élmény, mivel a külföldi kongresszusokhoz hozzátartozik a városnézés is, belinkeltem nektek egy barcelonai városi séta felvételét is. 

Ha a tudományos előadások után lazítani szeretnétek, javaslom ezt a virtuális sétát végig a Rambla-n, a kikötőbe, Kolumbusz szobrához, utcazenészek, mutatványosok és utcai árusok között. Akár VR szemüveggel!

A levegőszennyezésnek a tüdőrákhoz való hozzájárulását alábecsülhetik

Visszatérve a komolyabb témákhoz, következzen egy másik kongresszusi hír. 

Augusztus elején tartották Bécsben a Tüdőrák Világkongresszust, ahol szintén számos fontos eredményről számoltak be a résztvevők.

Egyre gyűlnek a bizonyítékok arra, hogy azoknál, akik sohasem dohányoztak, a tüdőrák egyik első számú kockázati tényezője a légszennyezettség. 

Amiben eddig bizonytalanság volt, az a kockázat növekedéséhez szükséges expozíció időtartama. Egy kanadai kutatócsoport a kongresszuson mutatta be annak a vizsgálatnak az eredményét, amely arra utal, hogy a légszennyezettség kockázatnövelő hatását a nemdohányzóknál eddig még az akár 20 éves kumulatív expozíciós adatok is meglehetősen alábecsülték. 

236 olyan, tüdőrákkal frissen diagnosztizált nőt vontak be a kutatásba, akik sosem dohányoztak. A légszennyezettség tekintetében a PM2,5-es méretű, tehát a legkisebb szállópor-koncentrációt vizsgálták. 

Részletesen felmérték, hogy a betegek hol és mennyi ideig laktak addigi életükben, majd ezeket az információkat összevetették az 1996 óta rendelkezésre álló műholdas légszennyezettségi térképekkel, és nagyon figyelemre méltó tények derültek ki, például hogy a résztvevők négyötöde nem Kanadában született, hanem átlagosan 45 éves korában vándorolt be, többségük Ázsiából. Ami az igazán érdekes, hogy a betegek többségénél a 10 mikrogramm/m³ feletti koncentráció 20 éves expozíció felett már nagyon szignifikánsan növelte a tüdőrák kockázatát a soha nem dohányzóknál. 

Ehhez csak annyit érdemes hozzátenni, hogy az Európai Uniós határérték a PM2,5-es éves kumulatív légszennyezettségre 25 mikrogramm/m³… 

És ugye honnan lehet olyan ismereős még a PM 2.5-ös szócska? Hát ugye a FFP2-es maszkok csomagolásáról valószínűleg amivel azt hiszem az elmúlt években több mint elégszer találkoztunk. Ez ugye azt jelenti, hogy ezek a maszkok elméletben akár a 2.5 mikronos szállóportól is megvédhetnek minket. Biztos mindenkinek felderengenek bevágások kínai nagyvárosokból ahol nem is csupán a vírus miatt, hanem már az elviselhetetlen szmog miatt is sokan ilyen maszkokat viselnek az utcán. Bár a vírusos időszakban kialakult maszk viselési szokások bizonyára kevesek lesznek ahhoz, hogy érdemben csökkentsék a tüdőrák kockázatát tekintve, hogy ezt leginkább zárt térben alkalmaztuk, de talán ha már bent ennyire hozzászoktunk akkor már nem is érdemes kint sem levennünk, főként ha egy nagyváros utcáit rójuk.

Az első linken az előadás videoösszefelvételét nézhetitek meg az Oncoletters YouTube-csatornáján, a második linken pedig egy összefoglalót olvashattok róla a Medscape-en.

A WCLC 2022 legfontosabb eseményei

Azt pedig, hogy milyen további érdekességek és újdonságok hangzottak még el a bécsi tüdőrák világkongresszuson, Solange Peters professzorasszony foglalta össze.

Környezeti hőmérséklet és kórházi felvételek nem ST-szegmens elevációval járó szívinfarktus miatt a trópusokon

Következő hírünk egy másik környezeti tényezőről szól, mégpedig a hőmérsékletről. Azt tudjuk, hogy a hőmérsékletváltozás számos ponton befolyásolja az egészségi állapotot és a kockázatokat, gondoljunk csak a mediterrán vidékeken honos, maláriát terjesztő szúnyogok terjedésére. 

Egy másik alaposan kutatott és jól ismert terület, hogy a hőmérséklet emelkedése fokozza a cardiovascularis rizikót. Ezeket a kutatásokat többnyire mérsékelt éghajlatú területeken végezték. Egy friss kutatásból most úgy tűnik, hogy létezik egy éppen ellentétes irányú kockázat is. Legalábbis a trópusokon.

Szingapúri kutatók feldolgozták a majdnem hatmilliós városállamban 2009 és 2018 között nem ST-elevációs infarktust elszenvedett betegek több mint 60 000 epizódját, és összevetették az infarktust megelőző 10 nap helyi hőmérsékleti adataival. 

Meglepő, de azt találták, hogy a hőmérséklet csökkenése szignifikáns, nem lineáris, kumulatív és késleltetett módon növelte a nem ST-elevációs infarktusok gyakoriságát. Az életkor szerinti elemzésből pedig az is kiderült, hogy ez a hatás szinte csak a 65 évesnél idősebbekben jelentkezik.

Az eredmények egyébként nincsenek szöges ellentétben a korábbi, hőmérséklet-emelkedéssel járó rizikó növekedésről szóló adatokkal, ugyanis a szerzők által felrajzolt dózis-hatás görbe U alakú, amelynél a legalacsonyabb kockázat 28 °C körül van.

GDNF-et szekretáló humán idegi progenitor sejtek transzplantációja ALS-ben szenvedő betegek gerincvelőjébe

A kardiológia után egy kicsit átevezünk ideggyógyászati vizekre is. 

Az amyotrophiás lateralsclerosis szerencsére nem túl gyakori kórkép, de a kórlefolyást sajnos alig lehet befolyásolni. A motoneuronok progresszív pusztulásával járó betegségben szenvedők sorsa többnyire jóval kedvezőtlenebbül alakul, mint Stephen Hawkingé, akinek a több mint ötven éves túlélése egészen kivételes. Ezeket a betegeket általában körülbelül öt év után elveszítjük.

Az ALS-ben szenvedők számára nyújthat új reményt az a I/II. fázisú klinikai vizsgálat, amelynek eredményeit most közölték a Nature-ben. A módszer, amit alkalmaztak, elég forradalmi, ugyanis az őssejt-terápiát kombinálták a génsebészettel. Arra már korábban rájöttek, hogy a neuronok és gliasejtek által termelt, úgynevezett gliasejtvonalból származó neurotrofikus faktor, a GDNF lassítani képes a neuronpusztulást, csakhogy a neurológiában szokásos probléma, vagyis a vér-agy gáton való átjutás kérdése eddig gátolta a továbblépést. 

Az előbb őssejteket mondtam, de valójában eggyel érettebb stádiumban lévő humán idegrendszeri progenitor sejteket módosítottak úgy, hogy GDNF-et termelő astrocytákká differenciálódjanak. A sikeres állatkísérletek után most 18 ALS-ben szenvedő beteg gerinvelőjébe ültették be a sejteket. A vizsgálati fázisnak megfelelően elsősorban a beavatkozás biztonságosságára voltak kíváncsiak, és a jó hír az, hogy úgy tűnik, a beavatkozás nem jár súlyos mellékhatásokkal. 

A hatásosság megítéléséhez persze hosszabb távú és nagyobb létszámú vizsgálatokra lesz szükség. A részletekhez kattintsatok a mellékelt linkre. 

Az arcfelismerő algoritmusok által azonosított hasonló emberek genetikai hasonlóságokat mutatnak

Pár napja a laikus sajtót is megjárta az a hír, amelyben arról számoltak be, hogy rokoni kapcsolatban nem álló, de külsőleg egymásra nagyon hasonlító személyek között szignifikáns genetikai hasonlóságok fedezhetők fel. A kutatás eredeti közleménye a Cell Reports folyóiratban jelent meg, a linken megtaláljátok.

Az egypetéjű ikrek nagyon hasonlóak tudnak lenni, és genetikai állományukban is vannak azonosságok, de számos biometriai paraméterben eltérhetnek. A szerzők arcfelismerő szoftverek alkalmazásával egymáshoz nagyon hasonlító, de nem rokon résztvevőket toboroztak, összehasonlították a genetikai állományukat, a mikrobiomjukat és egy rakás környezeti tényezőt a foglalkozástól a háziállatokig.

A kutatás először is arra világított rá, hogy az arc formája és vonásai elsősorban a genetika által meghatározott, és a DNS metilációja vagy a mikrobiom csak minimális mértékben befolyásolja, hogy hogy nézünk ki. 

Emellett pedig az eredmények más antropometriai jellemzők, sőt személyiségtulajdonságok genetikai összefüggéseire is rávilágíthatnak, ugyanis a hasonló emberek között korrelációkat találtak például a testmagasságban vagy a dohányzáshoz való viszonyukban is.

A vizsgálatokhoz egyébként egy kanadai fotográfus, François Brunelle munkáinak alapján válogatták a résztvevőket. 

François Brunelle több mint húsz éve foglalkozik egymásra hasonlító, nem rokon személyek fotózásával.

A mellékelt linken 30 ilyen pár fényképét találjátok – esetenként tényleg egészen elképesztő módon hasonlítanak egymásra.

[Nektek van nem rokon hasonmásotok?] Valószínűleg igen, mivel többször halljuk, hogy a népesség elképesztő növekedésével egyre szűkülnek a genetikai variációs lehetőségek, és ahogy mondani szokás a “történelem ismétli önmagát”, úgy látszik, hogy ezzel a genetika is így van.