A géneken is múlik, hogy valaki vegetáriánus-e

Szívelégtelenség miatti ismételt hospitalizáció előrejelzése gépi tanulással

Már az ionizáló sugárzás alacsony dózisa is növelheti a cukorbetegség kockázatát

 Egy földrengés, majd az azt követő cunami nukleáris üzemzavarok és balesetek sorozatát indította el Japánban a Fukusimai atomerőműben 2011 márciusában. Most, több mint 10 évvel járunk a katasztrófa után, és az egészségügyi következmények még mindig nem térképezhetők fel pontosan.

Egy japán epidemiológiai vizsgálatban az atomerőműben dolgozó, és 2011 tavaszán ionizáló sugárzásnak kitett személyek egészségi állapotát követik nyomon. Nemrégiben azt vették górcső alá, hogy miként befolyásolhatja az ionizáló sugárzás a cukorbetegség kialakulásának a rizikóját.

Az atomerűmű-katasztrófát követően a vizsgálatban résztvevő több mint 5300 főből 392-nél diagnosztizáltak 2-es típusú diabéteszt. A katasztrófa során 5-9 milliSievert sugárterhelést elszenvedőknél 6 %-kal, nem szignifikáns módon nőtt meg a cukorbetegség kockázata – szemben azokkal, akik „csak” 4 mSv sugárzásnak voltak kitéve. Mindeközben szignifikánsan, 47%-kal, illetve 33%-kal megnövekedett a cukorbetegség kialakulásának a rizikója azoknál, akik 10-19 mSv, illetve 20-49 mSv sugárdózist kaptak.

Az összehasonlítás kedvéért: Európában a háttérsugárzás földrajzi helytől függően évi 2,7-7 mSv-re tehető. Egy mellkasi Röntgen-felvétel körülbelül 0,1 mSv, míg egy gerincoszlop teljes hosszában történő CT-vizsgálat 10 mSv dózisú sugárterhelést jelent.

A citált vizsgálat nem bizonyítja egyértelműen a fukusimai atomerőműkatasztrófa során elszenvedett sugárzás dózisa és a cukorbetegség kapcsolatát. Feltételezhető ugyanakkor, hogy az ionizáló sugárzás vagy direkt úton, azaz a hasnyálmirigy sejtek károsítása révén, vagy indirekt úton, azaz a gyulladásos reakciók serkentése révén hozzájárulhat az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kialakulásához.

Akinek bőrbetegsége van, az szégyellje magát?

Bőrgomba, allopécia, akné, urtikária, bőrrák, atópiás dermatitis, pszoriázis és szexuális úton terjedő betegségek bőrt érintő manifesztációi – ezek az állapotok mind-mind megbélyegzést, szégyent és életminőségbeli romlást hozhatnak az érintettekre, derül ki egy közel 20 ezer beteget felölelő európai felmérés eredményeiből.

Úgy tűnik, hogy a bőrgyógyászati problémák a dermatológiai tünetek mellett igen jelentős pszichés terhet is hoznak magukkal. A bőrbeteg válaszadók döntő többségét érte már megszégyenítés a bőre állapota miatt: 88,1%-uknál a megbélyegzés a magánéletben, míg 83%-uknál a munkahelyen történt. A megkérdezettek 25 %-ának a munkahelyét is váltania kellett a bőre okozta kellemetlenségek miatt. A válaszadók 19,2 %-a pedig már érezte azt, hogy undorral tekintenek rá.

Az említett kórképek kisebb-nagyobb életminőségbeli romlással társulnak. Az aknés, allopéciás, krónikus urtikáriás betegek körülbelül fele, míg a dermatitisszel, bőrrákkal vagy pszorázissal sújtottak mintegy 40%-a életminőségbeli romlásról számol be.

A felmérés eredményei felhívják a figyelmet arra, hogy a bőrgyógyászati kórképekben szenvedőknek hathatós pszichológiai támogatásra lehet szüksége.

A géneken is múlik, hogy valaki vegetáriánus-e

Számos oka lehet annak, hogy valaki lemond a húsfogyasztásról. Más kérdés, hogy mennyire sikeres a húsféleségek étrendből való kiiktatása. Felmérések szerint a magukat „vegetáriánusnak” nevezők 48-64%-a alkalmanként fogyaszt halat, szárnyasokat vagy akár vörös húst. Többek szerint mindez arra utal, hogy a húsfogyasztásra sarkalló környezeti vagy biológiai tényezők kifejezettebbek, mint a kizárólagos vegetáriánus táplálkozás irányába való elkötelezettség.

Miért sikerül egyeseknek hús nélkül élni, és másoknak miért nem?

Úgy tűnik, hogy a válasz részben a génekben is rejtőzik.

A kérdés tisztázására több mint 5300 szigorú vegetáriánus és közel 330 ezer húst is fogyasztó kontrollszemély genetikai állományát hasonlították össze. Kiderült, hogy 3 olyan gén is van, amely szignifikánsan összefügg a vegetáriánussággal, illetve további 31 olyan gént azonosítottak, amelyek potenciálisan hatással lehetnek a vegetáriánus táplálkozásra.

A húsokat mellőző táplálkozásra döntő hatással lévő gének (köztük az NPC1 és RMC1) egyébként a lipid-metabolizmusban és/vagy az agyi funkciókban kapnak szerepet. Úgy tűnhet tehát, hogy a vegetáriánusság meghatározásában döntő szerepet kap az adott egyén lipidanyagcseréje. Mindez további vizsgálatok előtt nyit kaput, és egyelőre csupán spekulációról van szó, ha azt mondjuk, hogy a húsfogyasztás azért lehet szükséges egyes személyeknél, mert bizonyos lipidek endogén úton történő előállítása esetükben – genetikai okok miatt – nem lehetséges.

Nem csak öt, hanem hat alapíz lenne?

Eleinte volt az édes, a sós, a savanyú és a keserű alapíz. Nyolc évtizedbe telt, mire a tudományos világ elfogadta, hogy van egy ötödik alapíz is, az umami. Úgy tűnik azonban, hogy az alapízek palettája újra bővülni fog. Az emberi nyelv is képes ugyanis az ammónium-klorid – mint lehetséges hatodik alapíz – érzékelésére.

Az ammónium-klorid vagy szalmiáksó több skandináv édesség elengedhetetlen összetevője, az édesgyökér édes-sós ízt megtestesítő komponense.

Az ammónium-klorid érzékelése molekuláris szinten azoknak az OTOP1 fehérje-receptoroknak a közreműködésével történik, amelyek a savanyú íz detektálásában is szerepet kapnak. Az OTOP1-fehérje olyan transzmembrán csatornát képez, amelyen a savanyú ízért felelős hidrogén-ionok áramlanak keresztül. A savakon túl az ammónium-klorid is erős aktivátora az OTOP1-receptornak, és a szalmiáksó sejtekhez való eljutása is hidrogén-átáramlást generál az OTOP1-receptoroknál.

Az embereknél is megtalálható ammónium-kloridot érzékelő receptorok evolúciós jelentősége nagy, és úgy tűnik, hogy annak a mérgező anyagoktól való védekezésben lehet szerepe. Megfigyelték, hogy az OTOP1-receptorok azoknál az állatoknál működnek a legnagyobb érzékenységgel, amelyeknél fennáll a veszélye annak, hogy túl sok szalmiáksós táplálékot csipegetnek fel a földről.