Bizonyítékok nélkül gyógyítunk?

Pfizer vs. Moderna vakcina kisgyermekeknél

Más több mint két éve életünk a COVID árnyékában, a koronavírus nem tűnt el, frissek a hírek miszerint a 6. hullám épp most indul és a személyes ismeretségből is jó pár kollégáról tudok akik épp a betegágyat nyomják. A járvány és a vírus jelentősen átalakult, és már korántsem vagyunk annyira védtelenek mint korábban. Vannak hatásos oltásaink, és az elmúlt hónapok fontos előrelépése, hogy két olyan vakcinával is olthatunk, amelyek már féléves kor felett adhatók.

Az RNS-alapú oltásokról van természetesen szó, azonban a Pfizer és a Moderna kisgyermekeknek adható vakcinája jelentős különbségeket mutat. Az előnyök és kockázatok arányával kapcsolatban ugyanis a fejlesztés során a két gyártó gyökeresen eltérő megközelítést alkalmazott. Ennek az lett a következménye, hogy a két, legkisebbeknek adható COVID-oltásunk hatásossága és biztonságossága meglehetősen eltér.

Ha nem vagyunk infektológusok, akkor a gyors tájékozódásra ajánlom a belinkelt cikket, amely röviden összefoglalja, miben is különbözik egymástól a két vakcina. Ez hozzásegíthet bennünket és az érintett családokat ahhoz a döntéshez, hogy melyik ujjunkat harapjuk, vagyis melyik, illetve milyen kockázatnak tesszük ki a gyermekeket.

Vakcinákkal a daganatok ellen

Ha már oltásnál tartunk. Tudjuk, hogy Karikó Katalin mRNS-vakcinával kapcsolatos kutatásai eredetileg a daganatok megelőzésével kapcsolatos védőoltások fejlesztését célozták, és amikor beütött a pandémia, akkor derült ki, hogy a módszer vírusfertőzések megelőzésére is alkalmas.

De hol is tart jelenleg az eredeti célkitűzés, az oltásokkal végezhető rákprevenció?

Van már ilyenünk, hiszen már a hazai oltási gyakorlatnak is részévé a HPV elleni védőoltás. Ajánlok figyelmetekbe egy most megjelent kiváló összefoglaló közleményt, amely sorra veszi a jelenleg kutatás alatt álló daganatellenes vakcinákat.

A sorban értelemszerűen a HPV áll az élen, de szerencsére a lista egyáltalán nem rövid.

Klímaváltozás és gyermekeink egészsége

Az imént a kisgyermekeknek adható COVID-oltásról beszéltem, és következő témánk szintén a jövő generációt érinti.

Évtizedek óta tudjuk, hogy a fosszilis energiahordozók, a szén, a kőolajszármazékok, a földgáz égetése gyökeresen átalakítja környezetünket.

Magánemberként azt látjuk, hogy idén nyáron is ropogósra fogunk sülni, vannak régiók Magyarországon ahol éppen elfogyott a víz, ami márpedig a vízkincseire oly büszke országban igencsak kellemetlen, második napja 38’C feletti hőség van és kiszámíthatatlan az időjárás.

Emellett orvosként is nap mint nap találkozunk a klímaváltozás és a környezetszennyezés közvetlen vagy közvetett egészséghatásaival.

Ezért tavaly szeptemberben több mint 200 egészégügyi szakfolyóirat szerkesztősége döntött úgy, hogy egy közös akcióval hívja fel az orvostársadalom figyelmét az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos egészségügyi veszélyekre.

Kilenc hónappal később nem úgy tűnik sajnos, mintha a megjelent tudományos közleményekkel jelentős előrelépést sikerült volna elérni. Az érveket vitatják vagy félresöprik, amin az utóbbi évek egészségügyi és háború politikai eseményei csak rontottak.

Az Egyesült Államokban, amely hagyományosan az üvegházhatású gázok legnagyobb kibocsátója, az emisszió gyorsabban növekszik, mint a gazdaság és annak a rizikócsoportnak, amely hosszú távon a leginkább ki van téve a fosszilis energiahordozók égetésével járó kockázatoknak, sajnos igen korlátozott az érdekérvényesítő képessége. A gyerekekre gondolok.

Ajánljuk mindenki figyelmébe a New England Journal of Medicine közleményét, aminek szerzői úgy gondolták, hogy érdemes most ismét áttekinteni azokat a veszélyeket, amelyek minden gyermeket, és különösen a szociális szempontból eleve hátrányban lévőket a légszennyezés és a klímaváltozás miatt fenyegetik. A lista hosszú, súlyos és korántsem teljes. Úgy gondoljuk, hogy valamennyiünk szakmától független erkölcsi kötelessége ezzel a témával foglalkozni, és minden elérhető fórumon az egészséges élethez való jog mellett kiállni.

Addig állj fél lábon!

Addig állj fél lábon! – mire is szoktuk mondani? Ha azt szeretnénk érzékeltetni, hogy valamilyen esemény nem fog olyan hamar bekövetkezni, mint ahogy beszélgetőtársunk gondolja. Megjelent azonban a BMJ-ben egy eredeti közlemény, amely a fél lábon állásnak új értelmet ad.

Az 50-es életévek közepétől az egyensúlyérzékelés képessége gyorsan romlik, és évente több százezren vesztik életüket az elesések miatt. Mivel a fél lábon álláshoz egészséges egyensúlyérzékelésre van szükség, brazil kutatók arra gondoltak, hogy középkorú és idős betegeknél alkalmas lehet a túlélés előrejelzésére.

Egy kohorszalapú vizsgálatban mintegy 1700 51 és 75 év közötti személynél vizsgálták a 10 másodperces fél lábon állás képességét, majd 7 éves követési idő elteltével a mortalitást. Azt találták, hogy azok közül, akik sikeresen teljesítették a korábbi tesztet, 7 év után a résztvevők 4,6%-a halt meg, míg a teszt sikertelensége esetén 17,5% volt a mortalitás, ami szignifikánsan, 84%-kal magasabb kockázatot jelent a nemre, életkorra, és egyéb tényezőkre történő korrekció után.

A vizsgálat erénye, hogy hosszú követési idővel, egy igen egyszerű teszt eredményét veti össze egy kemény végponttal, és egyértelmű konklúzióra jut. Ez a teszt annyira egyszerű, hogy minden további nélkül beépíthető a rutin klinikai vizsgálatba, és egy hasznos információval egészíti ki a betegről alkotott teljes klinikai képet!

Bizonyítékok nélkül gyógyítunk?

[Javaslok mindenkinek egy gyors önvizsgálatot. Becsüljük meg együtt, hogy az általunk a napi gyógyító munkában alkalmazott eljárások hányadrésze mögött állnak magas minőségű bizonyítékok? Azt hiszem, a többségünk legalább 10% fölötti arányt mondana válaszként erre a kérdésre. Bár igazuk lenne…]

A Journal of Clinical Epidemiology legfrissebb számában megjelent elemzés szerint azonban nem ilyen rózsás a helyzet. A cikk szerzői a 2008 és 2021 között megjelent Cochrane Review-kból véletlenszerűen kiválasztottak 2400 placeboval vagy „nem-kezelés”-el kontrollált vizsgálatot, és megnézték az egyes beavatkozásokkal kapcsolatos bizonyítékok GRADE-besorolás szerinti erősségét.

Azt találták, hogy a mintegy 1500 vizsgált beavatkozásból 90-nél is kevesebb, alig 5,6% esetén tudták a kedvező klinikai hatást magas minőségű bizonyítékkal alátámasztani. Mindössze 37%-uknál mérték egyáltalán a beavatkozással járó esetleges hátrányokat, és szignifikáns arányban 8,1%-ban találtak bizonyítékot valós ártalmakra.

Az orvostudomány történetében szép számmal fordultak elő hasonló helyzetek, például amikor bizonyos antiarrhythmiás szereket széles körben alkalmaztak a szívroham megelőzésére, míg a 90-es évek elején ki nem derült, hogy épphogy növelik a mortalitást. Egy másik példa, hogy a 20. század második felében világszerte azt javasolták a szülőknek, hogy a csecsemők aludjanak hason fekve, míg egy kutatás rá nem világított a hason fekvés és a hirtelen csecsemőhalál közti összefüggésre.

A 2000-es évek elején keletkezett becslések azt mondták, hogy csak a gyógyeljárások negyede-fele alapul magas minőségű bizonyítékokon. 2020-ban egy elemzés már azt állította, hogy a gyógyításban alkalmazott módszerek mindössze 10%-a tekinthető valóban bizonyítottnak, ami pedig akárhogy nézzük, kevesebb a kelleténél.

Úgy tűnik, ez a most megjelent Cochrane-tanulmány megerősíti ezeket a vélekedéseket. Összességében: a bizonyítékokon alapuló orvoslásnak tehát egyáltalán nem olyan szilárd az alapja, mint ahogy szeretnénk…

Mire képes a cannabis?

A végére pedig egy pikáns szenzáció, ami még januárban jelent meg, de igazi nyári uborkaszezonra való.

Ez egy esetismertetés egy 23 éves thaiföldi férfiról, akinél az alkalmi cannabisfogyasztás tragikomikus kimenetellel járt. Az történt ugyanis, hogy az illető az elfogyasztott szer hatására kialakult pszichotikus állapotban megszabadította magát férfiasságának jelentős részétől.

Az öncsonkítást követően a nem csillapuló vérzés miatt sürgősségi ellátásban részesült, és túlélte az esetet. A további részletek taglalásától eltekintenék, de ha valakit érdekel ez a valóban bulvárba illő hír, a linken a teljes cikket megtalálja. 

Ami azonban figyelemre méltó a történetben, hogy a beteg korábban rendszeresen fogyasztott cannabist, és soha nem fordult elő ennek kapcsán önártalom, öngyilkossági kísérlet vagy pszichózis. Különösen a rendszeres szerhasználók körében elterjedt vélekedés, hogy a marijuana nem kockázatos.

Ez sajnos egyszerűen nem igaz. Ha cannabisfogyasztó betegünk úgy gondolja, hogy “nem szokott lenni probléma”, az semmilyen garanciát nem nyújt arra, hogy nem jelentkezhetnek bármikor pszichotikus tünetek az ártalmatlannak vélt fűtől.